Elsőként a kiváló sportriporter, Novotny Zoltán kapta meg az újonnan alapított Kozma István Magyar Birkózó Akadémia Szabad Sajtó Napja Díjat. Az nagy tekintélynek örvendő rádiós 13 olimpiáról közvetített, és a birkózás mindig az “étlapján” szerepelt, és akkor még nem is beszéltünk a számos világ- és Európa-bajnokságról. Bajnoki aranyérmek sorjáznak a közvetítésekben: Komáromi Tibor és Sike András, Kocsis Ferenc és Hegedüs Csaba, Repka Attila és Gáspár Tamás, és még hosszan sorolhatnánk. Kérdezhetnék, hogy akkor Kozma István kimaradt? Nem, nem maradt ki, illetve mégis, de hamarosan minden kiderül.
A Kicsi, a Nagy, meg a kosárlabda
- Nagyon örülök ennek a díjnak – mondta jellegzetes mosolyával Novotny Zoltán. – Már csak azért is, mert egynéhány birkózóhoz szorosabb kapcsolat fűzött. Nem mondom, hogy Kozma István a barátom volt, de együtt nőttünk fel, és egy picit tőle is tanultam a birkózást, ám messze azelőtt ismertük már egymást, mielőtt birkózó lett belőle. Kozma édesapja a MÁVAG-ban kosarazott, és természetesen a 198 centiméterre nőtt fiát próbálta a kosárlabdához vonni, a MÁVAG ificsapatának edzőjeként játszatta is a fiút, én meg a HSC ificsapatában játszottam mély növésem ellenére. A bajnokságban rendre szembe került egymással a két csapat. Akkortájt még nem kosaraztak két méteres játékosok, Kozma ellen úgy védekeztünk, hogy a mi 189 centi magas centerünk beállt mögé, én meg a 177 centiméteremmel elé. Ha magasan jött a labda, akkor elkapta, és abból kosár lett, ha viszont lehúzta a labdát, én szépen belecsimpaszkodtam, kiszedtük a kezéből. Olyan is előfordult, hogy szépen használta a mázsás könyökeit, fejbe meg hátba vágott. Bivalyt – ez volt akkor a beceneve – mindig is a harsogó jókedv jellemezte meccs előtt, meccs közben és meccs után is, amikor együtt mentünk el egy Bambit inni. Egy idősek vagyunk, voltunk , Kozma a Széchenyi Gimnáziumba járt, nekünk meg nem volt akkor éppen centerünk, én pedig egy nyáron át próbáltam hozzánk csábítani az Apáczaiba, de ő húzódozott. Félt a két gimnázium közötti színvonalbeli tanulmányi különbségtől. Csak azzal tudtam érvelni: ide figyelj, gondod semmi, minden dolgozatodat megírom. Balhé lett az egészből, mert valami feljelentés született az Apáczai testnevelő tanára ellen diákcsábítás miatt, végül Kozma maradt a Széchenyiben.
Egy másik csábítás: a birkózás mint mézesmadzag
És Zoli folytatta a történet-mesélést:
- Keresztes Lajos, egykori olimpiai bajnok a Villám utcai villamos-megállóban megpróbálta rávenni Kozmát, hogy jöjjön birkózni, de akkor még nem ment. Aztán amikor megint találkoztak, egy atyai nyaklevessel Kozmát mégis szépen elterelte a Vasas birkózó edzéseire, és ezzel a kapcsolatunk megszakadt, a köszönésekre szorítkozott. Belőle birkózó lett, belőlem sportriporter, és számomra ő biztos ponttá vált, mert ha a birkózásról kellett interjút készíteni, próbáltam megtalálni őt. Furcsa eset történt, amikor az 1967-es minszki Európa-bajnokság után – amikor Varga, Kiss és Kozma is aranyérmes lett – a főnököm, Szepesi György megjegyzte, hogy ide el kellett volna menni. Tegyük azért hozzá, hogy szigorú gazdasági keretek között működtek az utazások, megszabták előre, hogy egy évre hány nap szocialista és hány nap nyugati napidíj áll rendelkezésünre. Ez akkor nem nagyon engedte meg, hogy a labdarúgó-mérkőzéseken kívül más eseményekre is eljussunk.
Az első nagy találkozás Mexikóban
- Már mint az első nagy találkozásom a birkózással – szőtte tovább Zoltán. – A mexikói olimpián, 1968-ban történt ez, akkor Kozma Istvánnal és Steer Antallal beszélgettem sokat a birkózásról, ráadásul meg is mutatták nekem a fogásokat, mit nekem, rajtam! Pesze, többnyire úgy, hogy nem is készültem rá. Mexikóban röpültem eleget… Ott már közvetítettem egy-két Kozma-meccset, de a legfontosabb mérkőzésén – nem az volt az utolsó, de sorsdöntő -, a szovjet Roscsin ellenin nem voltam kinn a csarnokban. Döntetlen lett. Mindenesetre aztán Varga János olimpiai bajnokságát közvetítettem, és jött a nehézsúlyúak utolsó mérkőzése. Kozma és a csehszlovák Kment. Kijött a két birkózó meg a bíró, és felemelte a magasba Kozma kezét. Kment sérülésre hivatkozva feladta a meccset, tehát úgy közvetítettem Kozma István olimpiai bajnokságát, hogy nem volt mérkőzés.
Ki volt minden idők legjobb magyar birkózója?
- Amikor a katowicei világbajnokságra utaztunk, akkor Kozma már nem élt, a vonaton arról beszélgettünk újságírókkal, bírókkal, edzőkkel, hogy ki volt minden idők legjobb magyar birkózója. Szóba került Polyák Imre, aki négy olimpián is érmet szerzett, Varga János, az olimpiai, világ-és Európa-bajnok, az első világbajnokságát csupa tussal megnyerő Hegedüs Csaba, sőt még a régi időkből Weisz Richárd is. Végül megegyeztünk abban, hogy Kozma. Itthon a népszerűsége a labdarúgókéval vetekedett, a kedvéért egy japán birkózó megtanult magyarul, hogy levelezhessen vele. Végül is nyert két olimpiát, három világbajnokságot, egy Európa-bajnokságot, vezéregyéniség volt, Giurics György szövetségi kapitány mellett állt a szőnyeg szélén, segített, gyúrt, legyezett, remekül kezelte az embereket, a humorával a csapatot is átlendítette a holtponton. A szövege elképesztő volt, az 1967-es bukaresti világbajnokság kapcsán mondta: “azt hittem, hogy búcsút mondhatok az aranynak, mert a bolgár Petrov folyton kicsúszott a kezem közül, mintha a fürdőkádban egy szappant kerestem volna.” A barátai közé került Bujtor István, pontosabban Frenreisz István, aki szintén kosarazott, még pedig a BVSC-ben, Kozma a Ganz – MÁVAG-ban, két óriás, egy színész, egy népszerű sportoló, és ha együtt jelentek meg a pesti éjszakában, rögtön a társaság középpontjába kerültek. Nem véletlenül röppent fel a hír, hogy hamarosan forgatják a Toldi Miklósról szóló filmet, amelyben Kozma István lett volna Toldi, de az egészből nem lett semmi.
1970
- Az 1970-es birkózó felszabadulási emlékversenyen április 4-én ott voltam, Kozma is ott volt, de mandula-gyulladásra való hivatkozással nem indult el a versenyen. A régi Nemzeti Sportcsarnokban ültünk egymás mellett, és akkor a szovjetek két embert hoztak válogatózni – az egyik éppen Roscsin -, és akkoriban hármas döntő volt, egy kétszeres olimpiai bajnok pedig nem kockáztathatta meg, hogy adott esetben kigolyózzák, és ne ő nyerje meg a versenyt, ezért Kozma nem lépett szőnyegre. Ez az egyébként harsogó, csupa derű pali akkor csak csendesen, rezignáltan jegyezte meg: “ Nézd az öreget, hogy birkózik. Nyolc évvel idősebb nálam, én meg azt sem tudom, hogy ott leszek-e Münchenben.” Ekkor találkoztam vele utoljára… Később hallgattam aznap a híreket, hogy Kozma István balesetet szenvedett. Igen, így történt, majd öt napra rá meghalt. A versenyről elmenőben történt a baleset…
Az jár most a fejemben, hogy ha valakiről Magyarországon birkózó akadémiát lehet elnevezni, akkor az mindenféleképpen Kozma István.
